Már csak két hét van az szja-bevallás beadására. Május 20-án éjfélig lehet átnézni, elfogadni, módosítani és kiegészíteni a dokumentumot. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal által összeállított dokumentum a legtöbb esetben minden szükséges adatot tartalmaz, de ezzel együtt nem érdemes az utolsó pillanatokra hagyni a tervezet átnézését – hívta fel a figyelmet a hivatal. A közlemény szerint a NAV az idén is több mint 5,6 millió adózónak készítette el az szja-bevallási tervezetét, amelyet két okból is érdemes mindenkinek átnéznie. Egyrészt azért, hogy a tervezet minden kedvezményt tartalmaz-e, például aki elfelejtett időben nyilatkozni munkáltatójának például arról, hogy a családi kedvezmény összegét az adóelőlegéből vonja le, érdemes mielőbb kiegészítve elküldenie a bevallását. A visszajáró adót a bevallás beérkezéstől számított 30 napon belül utalja ki a NAV – jelezték. Másrészt azért érdemes átnézni a tervezetet, hogy az minden 2024-ben megszerzett jövedelmet tartalmaz-e. A leggyakoribb jövedelem típus, amelyről a hivatalnak nincs minden adata a kitöltéshez, az a lakáskiadásból és az ingatlaneladásból származó jövedelem, de április végétől már ebben is segít a NAV új fejlesztése, írták.
NEKED AJÁNLJUK
A zöldterületek karbantartására hívja fel a figyelmet Sátoraljaújhely Város Önkormányzata
A zöldterületek karbantartására hívja fel a figyelmet Sátoraljaújhely Város Önkormányzata. Dr. Terdik Sándor jegyző ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a magánterületek karbantartása a tulajdonosok feladata,...