Kezdőlap Helyi Kultúra Már készül a nyári időszakra a széphalmi Magyar Nyelv Múzeuma

Már készül a nyári időszakra a széphalmi Magyar Nyelv Múzeuma

Már készül a nyári időszakra a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ Petőfi Irodalmi Múzeum – Magyar Nyelv Múzeuma. Nyiri Péter a kulturális intézmény igazgatója a Zemplén Televíziónak elmondta, hogy a főszezon a múzeumban a tavaszi szünetben kezdődik el, de a május az egyik leglátogatottabb hónap az intézmény életében. Azonban a nyári időszak alatt is számos alkalommal látogatják A Magyar Nyelv Múzeumát az érdeklődők, így sok kulturális programmal is készülnek a munkatársak az idei nyári időszakra. A diákok mellett pedig a családok is szívesen érkeznek ide ? folytatta az igazgató. Hozzátette, hogy a tárlatok látogatása mellett számos kulturális programnak ad otthont majd a múzeum, olyanoknak, amelyek már hagyományosnak mondhatóak a nyári időszak alatt. Így többek között az Irodalmi Herbárium megnyitójára, valamint az Újhelyi könyvünnepre is várják majd az érdeklődőket. Nyiri Péter hozzátette, hogy minden éven igyekeznek megszólítani minden korosztályt, így többek között a kisgyermekes családokat, a fiatal felnőtteket és az idősebb generációt is egyaránt.