Kezdőlap Országos Esemény-Országos Még több százezren nem rendelkeztek adójuk 1 plusz 1 százalékáról

Még több százezren nem rendelkeztek adójuk 1 plusz 1 százalékáról

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Még több százezren nem rendelkeztek adójuk 1 plusz 1 százalékáról, amire május 20-án éjfélig van lehetőség; a határidő fontos, mert a késve beküldött felajánlás érvénytelen – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-vel.A közlemény szerint az 1 plusz 1 százalékos felajánlásával mindenki támogathat egy számára fontos civil szervezetet, illetve egy vallási közösséget vagy a Nemzeti Tehetség Programot.

Az idén eddig már több mint 1,1 millióan rendelkeztek adójuk 1 plusz 1 százalékáról, aki még nem tette meg, online az eSZJA-ban gyorsan benyújthatja rendelkező nyilatkozatát is.