Meghalt Karsai Dániel, a gyógyíthatatlan ALS betegséggel küzdő alkotmányjogász szombaton, halálhírét testvére, Karsai Péter jelentette be közösségi oldalán. Karsai Dánielnél 2023-ban diagnosztizálták az amiotrófiás laterálszklerózis betegséget, amely az izmokat mozgató idegek sorvadásával, majd teljes bénulással jár. A jogász ezt követően kezdte meg küzdelmét az aktív eutanázia magyarországi engedélyezéséért, ennek érdekében az Emberi Jogok Európai Bíróságához is fordult.A testület júniusban úgy foglalt állást, hogy Karsai Dánielnek nincs joga az orvosok által előidézett mesterséges halálhoz. Megállapításuk szerint Magyarország biztosította a palliatív ellátást Karsai Dánielnek, a meghallgatott szakértői bizonyítékok szerint pedig az ilyen ellátásban rendelkezésre álló lehetőségek általában enyhülést nyújtanak a kérelmező helyzetében lévő betegeknek,
és lehetővé tudják tenni a békés elhalálozást.Az Emberi Jogok Európai Bíróság nemrégiben elutasította Karsai fellebbezését is.Karsai Dániel 47 éves volt.
Cikkünk frissítése óta eltelt 6 nap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
58 áldozata volt a lakástüzeknek eddig idén
Idén az első 9 hónapban 4611 lakástűz volt, melyekben 58 ember halt meg - tudatta a katasztrófavédelem közleményben. Mukics Dániel tűzoltó alezredes, a Belügyminisztérium...