Kezdőlap Külföld Mégse találták még meg a Transzfogarasi úton lelőtt medve bocsait

Mégse találták még meg a Transzfogarasi úton lelőtt medve bocsait

A három elárvult bocs még nincs meg, azok nem kerültek be a menhelyre az anyamedve kilövése óta. Erről tájékoztatott a romániai, brassói medve menedékhely a közösségi médiában. Hozzátették: az állatok életveszélyben lehetnek, hiszen napok óta étlen-szomjan, védtelenül kóborolhatnak az erdőben. Két megyéből érkeztek önkéntesek, akik nekiestek a bocskutatásnak, de már a helyi hatóságok is bementek az erdőbe segíteni. Az alapítvány készen áll gondozni a bocsokat, akár életük végéig. Arra kérik a lakosságot, ne próbálják meg befogni a bocsokat, inkább a 112-es segélyhívón vagy a menhelyen jelentsék, ha látták őket. Mint ismert: Egy 48 éves olasz motoros a szerpentinekkel tagolt, alpin jellegű Transzfogarasi úton motorozott. Mint kiderült: megállt lefotózni egy medvét a bocsaival. Etetni is próbálta az állatot, bár ezt egyértelműen tiltják. A medve elragadta a férfit, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy azonnal meghalt. A hatóságok ezután kilőtték az anyamedvét.

Kép: lelepo.hu