Több mint két és fél évszázad után a kutatók megerősítették, hogy James Cook kapitány legendás hajója, a HMS Endeavour végső nyughelye Rhode Island partjainál található.
A vízi jármű, amely Cook első, 1768 és 1771 közötti felfedezőútjának az emblematikus hajója volt, évszázadokra eltűnt a történelem homályában ? egészen mostanáig.
Az Ausztrál Nemzeti Tengerészeti Múzeum (ANMM), amely 1999 óta vezeti a kutatást, most közzétette a végleges jelentését, amely megerősítette, hogy a Newport kikötőjében található, RI 2394 jelű hajóroncs valóban azonos az Endeavour-ral.
?Ez a beszámoló 25 év kitartó és részletes régészeti munka eredménye? ? mondta Daryl Karp, a múzeum igazgatója, aki szerint ez ?végleges válasz? az Endeavour sorsával kapcsolatban.
Az Endeavour történelmi jelentőségét az adja, hogy ez volt az első európai hajó, amely kikötött Ausztrália keleti partján, valamint megkerülte Új-Zélandot is. Az expedíciót követően a hajót eladták, 1775-ben Lord Sandwich-re keresztelték át, majd a brit haditengerészet az amerikai függetlenségi háború során vetette be. 1778-ban Newport közelében süllyesztették el. A kutatók a roncs azonosítását a hajó elrendezésének összevetésével végezték, amely szinte tökéletesen megegyezett a korabeli tervekkel. A faelemek elhelyezkedése pontosan megegyezett azzal, ahol az Endeavour fő- és orrárbocai helyezkedtek el. A helyszíni mérések pedig összhangban voltak a hajóról 1768-ban készült eredeti felmérésekkel is.
forrás: raketa.hu
NEKED AJÁNLJUK
Különös rádiójelek érkeznek az Antarktisz jege alól
Furcsa rádiójeleket érzékeltek az Antarktisz jege alól előtörni kutatók, ám a jelenséget egyelőre maguk sem tudják megmagyarázni ? írja a Futurism. A felfedezést egy...