Megújul az Apróhomok és Rózsás-tanya közötti útszakasz egy része, a Sárospatak?Balsa összekötő úton. A Magyar Falu Program keretében a 3803-as jelű országos közút mintegy 2,4 kilométeres szakaszán teljes szélességében új aszfaltburkolat készül. A kivitelezés során két új aszfaltréteget építenek be, az előkészítő munkák már befejeződtek. Az aszfaltozás várhatóan a jövő hét végéig tart, ezt követően elkészülnek az útpadkák és felfestik a burkolati jeleket is. A kivitelezés idején az arra közlekedőktől fokozott figyelmet és türelmet kérnek, valamint arra kérik a járművezetőket, hogy kövessék a kihelyezett forgalmi jelzéseket.
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Visszatér a legendás Lutra album
Csaknem negyven év után ismét megjelenik a Természetvédelmi Világalap (WWF) Magyarország Lutra albuma, amely a matricagyűjtésen keresztül mutatja be a védett állatok és élőhelyeik...









