Miskolc városa megvásárolta az egykori Diósgyőri Acélművek területének egyharmadát, amely magában foglalja többek közt az úthálózatot is – közölte a vármegyeszékhely önkormányzata. A megállapodás a Bükk Városa Program keretében kormányzati támogatással jött létre. Hozzátették, a város hosszú évtizedek után saját kezébe veheti a több, mint száz hektáros iparterület jövőjének alakítását. Közölték, a tulajdonszerzéssel Miskolc olyan jogi és fizikai pozíciót szerzett, amely lehetővé teszi azt, hogy a város végre rendezze, fejlessze és fokozatosan új funkciókkal lássa el az egykori ipari zónát. Úgy fogalmaztak, a döntés fordulópontot jelent Miskolc életében, mert a város már nem külső szemlélője, hanem aktív alakítója lehet a Diósgyőri Acélművek terület jövőjének. Az önkormányzat célja, hogy a terület rendezése során egyszerre érvényesüljenek a gazdasági, környezetvédelmi és városfejlesztési szempontok.
Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket
Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a...








