A spártaiak hősiességéről legendák keringenek, már az ókorban is kedvelt talány volt, hogy mi tette őket szinte legyőzhetetlenné és félelmet nem ismerő harcosokká. Akkoriban sokak szerint az életmódjuknak ? köztük az ételeiknek ? köszönhették mindezt.
Maguk a spártaiak Plutarkhosz szerint leginkább a fekete levest (ľ???? ??ľ??, melasz dzómosz) kedvelték. Bár hiteles recept nem maradt fenn, hogy miből készült, de tudható, hogy főleg disznóláb, vér, só és ecet felhasználásával készítették.
Más városállamok lakói nemigen tudtak megbirkózni az ízével; ezt bizonyítja az az anekdota is, amely szerint egy közismerten tunya és léha dél-itáliai város, Sybaris polgára megkóstolta a fekete levest, úgy nyilatkozott, már érti, hogy a spártaiak miért nem félnek a haláltól: hiszen még az is jobb, mint még egyszer enni ebből az ételből?
forrás: agytoro.hu
Cikkünk frissítése óta eltelt 5 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Tilos hulladékot égetni a kandallóban, akár százezres bírságot is kaphatunk
Ahogy hűvösre fordult az idő, egyre többen gyújtanak tüzet kandallójukban vagy kályhájukban. Fontos azonban, hogy csak természetes eredetű, tiszta tüzelőt ? például száraz tűzifát,...