Michelangelo Buonarroti a reneszánsz művészet egyik legkiemelkedőbb alakja, akinek neve összefonódott a Sixtus-kápolnával. Ironikus módon azonban maga a művész gyűlölte ezt a munkát és a kápolnán való festést, amelyet II. Gyula pápa rendelt el.
Bár a Sixtus-kápolna mennyezetének freskója ma egy világcsodának számít, Michelangelo legkevésbé sem lelkesedett a feladatért, mivel nem tartotta magát festőnek, sőt, nem is rendelkezett különösebb freskófestési tapasztalattal. Inkább szobrászként tekintett önmagára, és úgy érezte, hogy a megbízás korlátozza a kreativitását.
A munka során Michelangelo egyedül dolgozott, minden segítő nélkül, sőt, még vázlatokat sem készített, ami különösen megterhelővé tette számára a feladatot. A festmény elkészítése fizikailag is rendkívüli kihívás elé állította: a mennyezeten fekve, hátát a magasban meghajlítva festett éveken át. Az elviselhetetlen fájdalom és a hosszú munka miatti elégedetlenségét egy versben is megfogalmazta.
Érdekesség, hogy a mennyezet egyik részletében Michelangelo önmagát is ábrázolta az Utolsó ítélet jelenetén, ahol Szent Bertalan lenyúzott bőrében ismerhetjük fel vonásait. Ez a kép nemcsak önarckép, hanem a festő megpróbáltatásainak szimbolikus lenyomata is: a művész úgy érezhette, mintha saját bőrét kellett volna feláldoznia e hatalmas mű elkészítése során.
A Sixtus-kápolna freskója végül az egyik legnagyobb reneszánsz mesterművé vált, de Michelangelo számára nem volt örömteli alkotás. Munkája befejezése után sosem tekintett vissza a kápolnára, hagyva, hogy a világ csodálja művét ? amelyet ő maga csak fájdalmas emlékként őrzött meg.
forrás: agytoro.hu
