A kísérleti régészet után itt a kísérleti őslénytan: svájci kutatók modern mintákat vizsgálva jöttek rá, miért fosszilizálódik az egyik állat, a másik pedig miért nem.
Az ősmaradványok esetében soha nem lehetünk bizonyosak abban, hogy mennyire nyújtanak teljes képet egy korról, vagy egy területről. Míg bizonyos állatok maradványai évmilliók sokaságán keresztül konzerválják az egykori élőlényt, más állatok elbomlanak, mielőtt megkövülhetnének a maradványaik.
Vajon mik azok a tényezők, amik alapján eldől, mi megy az őslénytani süllyesztőbe, és mi marad ránk? A Lausanne-i Egyetem szakemberei kísérletekkel vizsgálták meg az okokat. Az eredményeket a Nature Communications folyóiratban tették közzé.
A kutatók arra jutottak, az állat mérete és kémiai összetétele az elsődleges tényezők.
Bár általában csontokra gondolunk, ha fosszíliákról esik szó, rengeteg esetben szó sincs róluk. A kivételesen jó ősmaradványok belső szerveket, izmokat, emésztőrendszert, lágy szöveteket is tartalmaznak. A svájci kutatók laborkörülmények közt vizsgálták meg néhány állat maradványainak lebomlását. Az volt a fő kérdés, hogy milyen szerepe van az oxigénszegény, vagy oxigéndús környezetnek, milyen egyensúlyra van szükség e téren.
A vizsgálatok feltárták, hogy a nagyobb termetű ízeltlábúak jóval inkább képesek megkövülni, mint például a kisebb planáriák (vízi férgek). Ez egyúttal arra is magyarázattal szolgál, hogy miért az ízeltlábúak uralják az egyes időszakok őslénytani leletegyütteseit.
Számos körülmény segíti azt, hogy egy állatból ősmaradvány válhasson, de természetesen nem lehet a laborban minden egykori tényezőt, például klímát, pontos légkör-, üledék- vagy tengervíz-összetételt imitálni. De tudjuk, hogy bizonyos üledéktípusok kedveznek e folyamatoknak, és az is ismert, hogy a magas sótartalom, vagy az alacsonyabb hőmérséklet is ezt támogatja. A jelen kutatás kizárólag az oxigénre s az egyes élőlények testi tulajdonságaira koncentrált, így bőven van még feladata a kísérleti őslénytannal foglalkozóknak.
forrás: ng.24.hu
