Mai szemmel nézve a tisztálkodás története sok meglepetéssel szolgál, hiszen végeredményben csak a XIX. század tudományos fejlődése (leginkább a kórokozó baktériumok felfedezése) és társadalmi változásai szüntették meg az emberek ?víziszonyát?.
Az elmúlt évszázadokban annyira irtóztak a víztől, hogy még az arisztokraták is csak kéz- és arcmosást végeztek tisztálkodás gyanánt. Akkoriban úgy hitték, hogy a víz becsurog a bőr alá, árt a szervezetnek, legyengíti a testet, így a járványok és a különböző fertőző betegségek könnyen ledönthetik őket a lábukról. A kézmosás még a XVI. században is csak annyit jelentett, hogy az emberek az ujjaikat nedves szalvétába törölték, arcukat pedig spirituszba mártott vattával dörzsölték. Fehérneműt a középkorban sokszor hónapokon át nem cseréltek.
A hajlatok ? hónalj, stb. ? tisztán tartása gyakorlatilag csak a XVIII. században vált elterjedtté, s akkoriban kezdett népszerűvé válni a polgári családok otthonában az illemhely és a mosdó használata, s a szappan is akkor vált mindennapos használati tárggyá. Franciaországban XVIII. Lajos regnálása idején az igényesebb arisztokraták fürdőszobában tisztálkodtak, a középosztály tagjai olykor házhoz szállíttatták a meleg vizet, míg a legszegényebbek csak kétszer csutakolták le magukat a folyókban.
Ugyanakkor fennmaradtak korabeli orvosi feljegyzések, amelyek arról tanúskodnak, hogy a doktorok tisztában voltak a tisztálkodás jótékony hatásaival, sok ? életmódtanácsokkal foglalkozó ? szerző javallotta a reggelenkénti arc-, kéz- és szájmosást. Az pedig már más kérdés, hogy az emberek mennyire fogadták meg a jó tanácsokat?
forrás: agytoro.hu
