Azonnal beugranak a viaszfigurák a név hallatán, de kevesen tudják, hogy egy valóban létező személy áll mögötte.
Az ismert viaszfigurakészítő valódi neve Anna Maria Grosholtz, akinek Párizsban nyílt első múzeuma 1765-ben. Neki jutott eszébe, hogy a világ legismertebb embereit is megformálhatná, így a politikusokkal, nemesekkel, uralkodó párokkal akár ?személyesen? is találkozni lehet.
Mindennek Bastille lerombolása vetett véget, mikor a forradalmárok által arra kényszerült, hogy halotti maszkokat is készítsen. Még Mária Antónia és XVI. Lajos feje is elkészült a munkaasztalán. Akkoriban a harcolni vágyókat buzdították ezekkel, melyek máig megtekinthetőek a panoptikumban.
Még ezek mellett is királypártinak bélyegezték, bebörtönözték. Nevelőapjának köszönhetően kiszabadult, de munkáját folytatni kellett. Az ekkor felhalmozott és tanárától megörökölt viasszobrokkal beutazta Európát. 1795-ben férjhez ment Francois Tussaudhoz és felvette vezetéknevét. A kiállítást ekkor keresztelte Madame Tussaud-ra. Számos alkalommal mintázott még halottakat, levágott testrészeket, melyeket külön helyszínen, a Borzalmak Kamrájában lehetett megnézni. Leginkább ez vonzotta az embereket.
1835-ben saját múzeumot nyitott a londoni Baker Streeten, melyet később fia gondozott, majd egy sikeres vállalkozást is köré épített. A galéria mintegy 400 különböző figurát tartalmazott, de egy komoly tűzkár és a háború következményei miatt ma már kevés eredeti viaszfigurát láthatunk a saját szemünkkel.
forrás: agytoro.hu
NEKED AJÁNLJUK
Öt magyar a Nemzetközi Vitorlás Szövetség bizottságaiban
A 2025-2028 közötti időszakra öt magyar került be a Nemzetközi Vitorlás Szövetség bizottságaiba és albizottságaiba. A jogi és szabályozási bizottság elnöke Hajdu Balázs kétszeres...