Leonardo Da Vinci 1503-ban készítette. A világ leghíresebb festményének is mondják, de miért? Fontos maga az alkotó, aki történelmünk egyik legkiemelkedőbb tudósa, művésze, de inkább az elmúlt 500 éves vándorlását kell szem előtt tartani.
A festmény alanya valószínűleg Lisa del Giocondo (1479-1542), egy firenzei úrinő, akinek a férje kérte fel Da Vincit a portré elkészítésére. A mű létrehozása közben annyira megtetszett a festőnek, hogy úgy döntött nem adja át a megrendelőnek, magával viszi Franciaországba. Később fejezte be alkotását, ahol már olyan festési technikát használt, amelyek akkoriban forradalminak számítottak. A háromnegyedes póz, az apró ecsetvonások, a homályos háttér mind hatással volt a következő évszázadokra.
Da Vinci halálakor I. Ferenc francia király megvette, majd az akkor még igencsak kiemelten fontosnak számító helyre, a fürdőkád fölé helyezte. Később XIV. Lajos vitte át a versailles-i kastélyába, ahol ott is maradt a francia forradalomig. Ezután Napóleon hálószobája falát díszítette, utána pedig átkerült a Louvre kiállítótermébe, ahol bárki megtekinthette.
1911. augusztus 21-e a következő fontos dátum, hiszen ekkor ellopták. Minden ismert újság címlapján olvashattak róla. Sokan sorban álltak a múzeumnál ekkor is, csak hogy lássák a kép nélküli üres falat. Évekkel később a firenzei Uffizi képtár kapott levelet, amiben egy rejtélyes személy azt állítja, eladja nekik a képet. Rendőri kísérettel mentek a találkozóra, ahol Vincenzo Peruggia bilincset kapott. Ő segítette a Louvre-ban lévő üvegburok megépítését, amely a festményt védte, viszont egy éjszaka a szekrényben rejtőzködött el, majd zárás utána kabátjába rejtve vitte ki a műtárgyat. 2 évvel később olasz hazafinak mondta magát, aki kötelességének érezte, hogy ellopja a Mona Lisát és hazavigye Olaszországba. 7 hónap börtönt kapott.
Maga a történet ismét a sajtó középpontjába került, beszélgetések témája lett, és még a művészeket is megihlette. Készített feldolgozást többek között Marcel Duchamp, Salvador Dali, Andy Warhol. Ma már filmekben, pólókon, bögréken is Leonardo Da Vinci művét, a Mona Lisát láthatjuk.
forrás: agytoro.hu
NEKED AJÁNLJUK
Hapci! Miért mondjuk tüsszentéskor, hogy egészségedre?
Tüsszentéskor lényegében idegen anyagtól szeretne megszabadulni a test, hiszen ez az orrban lévő nyálkahártya- sejtek ingerlésének a következménye. Olyan erős levegőprés jöhet létre, ami...