A XIX. század elején létrejött nyelvújítási mozgalom szószörnyetegeinek kicsúfolására született meg a Mondolat (1813) című gúnyirat. A mű egyfajta anti-szótár, amely az ortológusok (hagyományőrzők) álláspontját képviseli a nyelvújítók (neológusok) túlkapásai ellenében.
Maga a mondolat szó is sikertelen kifejezés, ami szónoki beszédet jelentett. A szótárban a nyelvújítók által kreált számos olyan szó olvasható, amely végül nem került be a mindennapi nyelvhasználatba. Ilyen például a begyeskedő (?szerető?), a bűnkemence (?purgatórium?), az életfekvés (?sors?), a fütyészni (?kutatni, fürkészni?), a hátahupás (?egyenetlen?).
Természetesen számos, ma is használatos kifejezést köszönhetünk a nyelvújítók buzgóságának, hiszen talán nem is gondolnánk, de ők alkották meg a történelem, a gyár, a folyóirat, a könnyelmű és a cukrászda szavainkat is.
A Mondolatra egyébként a neológusok Kölcsey Ferenc és Szemere Pál által írt Felelet a Mondolatra (1815) címmel kiadott könyvvel reagáltak. Az egy évtizedig tartó küzdelemnek Kazinczy Ferenc Orthologus és Neologus; nálunk és más nemzeteknél című tanulmánya vetett véget:
Jól és szépen az ír, a? ki tüzes orthologus, és tüzes neologus egyszer? smind, ?s egységességben és ellenkezésben van önmagával.
forrás: agytoro.hu
