Nagy ritkán még manapság is mondjuk a nagytudású emberekre, hogy ?érti a csíziót?. De mi az a csízió?
A középkorban nagy megbecsülésnek örvendett az, aki betéve tudta a csíziónak nevezett, 24 hexameterből álló mondókát, ami tulajdonképpen egy latin nyelvű öröknaptár. A műveletlen, írástudatlan embereknek is ismerniük kellett, hogy például az év melyik napján van egy-egy szentnek az ünnepe. Ezért az ünnepek sorát egyetlen hosszú költeménybe sűrítették, azt gondolván, hogy egy verset könnyebb memorizálni, mint egy prózai szöveget. A latin nyelven írt csíziókban minden egyes hónapra két verssor jutott, s annyi szótagból álltak, ahány napos az adott hónap, a szent neve pedig arra a szótagra esett, ahányadik napra esett az ünnepe abban a hónapban.
Ugyan már a XII. századból is ismertek csízióversek, a legkorábbi magyar nyelvű szöveg a XV. század végére datálható Nagyenyedi kódexben olvasható.
Később egy csízió (Cisio) már nem csupán szentek felsorolását, hanem népi megfigyeléseket, a mezőgazdasági munkákkal kapcsolatos teendőket, házi gyógymódok és csillagászati ismeretek leírását is tartalmazta már. Sőt, eredeti ? 1538 előtti ? jelentését (versbe szedett ünnepnaptár) 1600 körül már népszerű-tudományos leírásként értelmezték, a XVIII. század végétől 1844-ig álmoskönyvet/jóskönyvet jelentett, majd a XIX. végétől diákfurfang értelemben használták.
forrás: agytoro.hu
