A tíz napja kiadott hőségriasztás főként a sérülékenyebbek, esendőbbek, például a krónius betegségben szenvedők számára figyelmeztető jelzés a rendkívüli megterhelésre, de ezt a hőséget már egy egészséges szervezet is nagyon nehezen viseli – mondta az országos tisztifőorvos egy televíziós műsorban. Müller Cecília kifejtette: az extrém hőség a szív- és érrendszer mellett az összes többi szervet is megterheli; veseproblémákat, a kiválasztás nehézségeit okozhatja, de önmagában az is pluszenergiát vesz igénybe, hogy ilyen körülmények között a szervezet fenntartsa saját állandó hőmérsékletét. A tisztifőorvos a reggeli szellőztetést és a gyakori zuhanyozást ajánlotta. A klímát is nagyon jó megoldásnak nevezte, azt javasolta, hogy főként az idős emberek – ha megtehetik – üljenek be órákra klimatizált helyiségekbe, ahol a keringésüket normalizálni tudják. Hangsúlyozta a megfelelő mennyiségű folyadékfogyasztás fontosságát is.
Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Elindult az Otthon start honlapja
Szombat reggel élesedett az Otthon start honlapja a kormányzati portálon. Itt minden hasznos információ megtalálható arról az otthonteremtési támogatásról, amelyre a rendszerváltás óta nem...