Négy nap alatt kétszer kellett megmenteni egy kínai diákot, aki a hivatalos mászószezonon kívül túrázott a Fudzsi-hegyen a hatósági figyelmeztetés ellenére – számolt be róla a BBC News. A 27 éves, Japánban élő férfit először kedden hozták le mentőhelikopterrel a Fudzsiról, miután nem tudott egyedül lejutni a hegyről, mert mászás közben elveszítette a bakancsa talpára erősített csúszásgátló tüskéket. Szombaton azonban ismét a mentőknek kellett leszállítaniuk a hegyről, mivel visszatért az első alkalommal otthagyott felszereléséért, köztük telefonjáért, de a háromezer méteres magasságban rosszul lett. A történtekről kiadott közlemény szerint azonban jelenleg már jól van. A Fudzsi-hegyen július elejétől szeptember elejéig tart a hivatalos mászószezon. A hatóságok az ettől eltérő időszakban nem javasolják a mászást a kedvezőtlen időjárási feltételek miatt. A japán környezetvédelmi minisztérium közlése szerint jelenleg a Fudzsi csúcsára vezető minden ösvény zárva van.
Cikkünk frissítése óta eltelt 6 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Kaszás Géza újra a konyhában
Különleges újdonsággal folytatódik az Újszínház őszi évada: elindult Kaszás Géza új online műsora, az ?Ízek. Imák. Szerepek.? a teátrum videómegosztó csatornáján.
A műsor házigazdája Kaszás...