Nemzetközi űroktatási programhoz csatlakozott a sátoraljaújhelyi Petőfi Sándor Református Általános Iskola.
A SpaceBuzz egy ingyenes oktatási kezdeményezés, amely a természettudomány, a technológia, a mérnöki gondolkodás, a művészetek és a matematika területeit kapcsolja össze. A program elsősorban a 10?12 éves diákok számára készült, és célja, hogy élményalapú tanuláson keresztül ismertesse meg velük a világűrt, a Földet, valamint a környezetvédelem fontosságát.A résztvevő tanulók egy több lépésből álló ?űrhajós képzésen? vesznek részt, amely során különböző küldetéseket teljesítenek, miközben fejlődik problémamegoldó képességük, kommunikációjuk és együttműködésük.A program egyik különleges eleme a virtuális valóságon alapuló űrélmény-mondta el a Zemplén Médiacentrumnak Zentai István, az alapítvány ügyvezetője.
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
A parlamenti frakciók megállapodtak az alakuló ülés legfontosabb pontjaiban
Az Országgyűlés május 9-ei alakuló ülését előkészítő keddi tárgyaláson a parlamenti frakcióknak sikerült megállapodniuk a legfontosabb pontokban, már csak technikai részleteket kell véglegesíteni, de...









