Október 9-én rajtol a női röplabda Extraliga új idénye az MBH-Békéscsaba és a Vasas SC mérkőzésével. Az első fordulóban a csütörtöki nyitány után pénteken, szombaton és vasárnap is lesznek összecsapások, így pénteken a Kaposvár-UTE, szombaton a Nyíregyháza-MÁV Előre meccs ígér izgalmakat.
A címvédő Vasas Óbuda október 12-én Balatonfüreden, a Szent Benedek RA otthonában kezdi a szezont. A legutóbbi idény döntősei, a Vasas és a Békéscsaba előbb december 7-én, majd január 31-én csapnak össze. A Magyar Kupában ezüstérmes kaposváriak, új nevükön KHG-KNRC, a Vasassal és a csabaiakkal is találkoznak a szezon során.
A TFSE október 21-én a Vasas Óbuda ellen tér vissza az élvonalba. Az alapszakasz február 8-án zárul, majd az első nyolc helyezett negyeddöntőzik, a továbblépők pedig az egyenes kieséses szakaszban folytatják, míg a négy alsóházi csapat a kiesés elkerüléséért küzd. A szezon május 2-án ér véget.
Cikkünk frissítése óta eltelt 12 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Miskolc programokkal várja a zempléni kirándulókat is augusztus 20-án
Augusztus 20-án újra megnyitja kapuit a két éve zárva tartó Miskolctapolcai Barlangfürdő. A nyitóhétvégén négynapos programsorozattal, koncertekkel, gasztronómiai és közösségi programokkal várják a látogatókat....









