November 6. és 8. között Szerencsen és környékén rendezik meg a Zemplén-ralit, az országos bajnokság idei utolsó futamát. A versenyen dől el az abszolút bajnoki cím sorsa. A Zemplénben a legjobb magyar párosok mellett a szlovák bajnokság résztvevői is rajthoz állnak, a futam ugyanis a két sorozat közös eseménye lesz. A szervezők közlése szerint az eredmény másfélszeres szorzóval számít bele a magyar bajnokság összetett értékelésébe. Pénteken az átvételeket és a rajtceremóniát tartják, szombaton és vasárnap pedig a gyorsasági szakaszok következnek. A két versenynapra összesen 160 versenykilométert terveznek. A gyorsasági szakaszok kijelölése még nem végleges, az engedélyeztetés jelenleg is zajlik. A versenyközpont az előző évekhez hasonlóan a szerencsi Rákóczi-várban lesz, itt tartják a rajt- és a célceremóniát is. A szervizparkot az egykori szerencsi cukorgyár területén alakítják ki. A zárófutam előtt László Martin és Zsiros Gábor vezet 127 ponttal. Vincze Ferenc és Kocsis György 120, Bodolai László és Deák Attila pedig 119 ponttal követi őket, így szoros verseny várható a bajnoki címért.
A kép illusztráció, forrás: Sportime Magazin









