Olyan beruházás indul el Hegyközben, melyet már több éve várnak a régióban élők, és több alkalommal kértek a települések polgármesterei. 2022-ben ugyan már helyreállították a Sátoraljaújhely- Kéked összekötő út egy szakaszát Mikóházától ? Pálházáig, de az útminőség megkövetelte a folytatást. Most az Építési és Közlekedési Minisztérium által biztosított támogatásnak köszönhetően folytatódik a munka. Pálházától ? Kékedig két ütemben esik át teljes körű rekonstrukción az 3719-es számú út-mondta el a Zemplén FM-nek Peiker Tamás Magyar Közút Nonprofit Zrt. Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Igazgatóságának igazgatója.
Az útfelújítás egyrészt javítja majd a hegyközben élők közlekedésbiztonságát, de turisztikai szempontból is kiemelt jelentőséggel bír, hiszen a térségben több olyan nevezetesség található, melyeket éves szinten több ezer vendég keres fel. Hörcsik Richárd a térség országgyűlési képviselője azonban elmondta, hogy a most a ?Zempléni útfelújítási csomag? keretében zajló útfelújításokon túl is van még teendő a térségben.