Mind az öt magyar birkózó benne lesz súlycsoportja nyolc kiemeltje között a párizsi olimpián – adta hírűl az MTI. A nemzetközi szövetség (UWW) a honlapján közölte a névsorokat, melyek a sportág történetében először nyolcfősek. A rangsorokat a világranglista alapján állította össze a szervezet. Az olimpiai kiemelésnél a felső ágra kerül az első és nyolcadik helyen kiemelt versenyző, így leghamarabb a negyeddöntőben küzdhetnek meg egymással, míg a negyedik és ötödik is csak a legjobb négy közé jutásért csaphat össze. A másik ágon a második és hetedik, illetve a harmadik és a hatodik helyezett találkozhat egymással, abban az esetben, ha az olimpiai kiemeléssel nem rendelkezőket is felülmúlják.
Kép forrása: m4sport.hu