Rejtélyes alagutat tártak fel az Állami Örökségvédelmi és Régészeti Hivatal (LDA) munkatársai a németországi Reinstedt közelében, egy neolitikus lelőhelyen. A szakértők szerint a középkor végéről származó járat egy úgynevezett erdstall, ezek az egyetlen, keskeny bejárattal bíró alagutak Európa-szerte megtalálhatók, funkciójuk azonban vitatott. Egyes kutatók szerint a középkori járatok vallási vagy spirituális feladatokat láthattak el, de akár tárolóként vagy menedékhelyként is működhettek.
A reinstedti járatot szélturbinák építését megelőzően tárták fel. Az Állami Örökségvédelmi és Régészeti Hivatal (LDA) régészei elsőként egy trapéz alakú, a késő neolitikus, i. e. 4000 és 3150 között létezett baalbergei kultúrához köthető árkot találtak. Ennek déli szakasza mentén egy nagyjából 2 méter hosszú ovális gödröt fedeztek fel, amely mellett egy nagy kőlap volt.
A szakértők először azt hitték, hogy egy sírra bukkantak, ám később kiderült, hogy a gödör a véltnél jóval mélyebb, és a kőkorszaki struktúra belsejébe vezet. Az üregből késő középkori kerámiák kerültek elő.
Utóbb bebizonyosodott, hogy egy erdstallt találtak. Ezek az ember alkotta föld alatti alagútrendszerek elsősorban olyan területekre jellemzőek, ahol a talaj szilárd és könnyen megmunkálható.
A reinstedti alagútban egy patkót, egy rókacsontvázat, több kisemlős maradványait, valamint egy réteg faszenet fedeztek fel. A járat magassága 1 és 1,25 méter között mozog, szélessége pedig 50-70 centiméter. A bejáratnál egymásra halmozott nagyobb kövek arra utalnak, hogy a struktúrát szándékosan zárták le.
forrás: ng.24.hu
NEKED AJÁNLJUK
Létezhetnek párhuzamos univerzumok?
A multiverzum elmélete szerint a mi univerzumunk nem az egyetlen létező világegyetem, hanem számos más univerzum is kialakulhatott vagy kialakulhat mellette. Bár a gondolat...









