A nemzeti ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzshöz napközben beérkezett információk alapján elmondható, hogy az egész országban a legnagyobb rendben, rendkívüli esemény nélkül zajlottak a március 15-i rendezvények – közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára a közösségi oldalán. Kovács Zoltán tájékoztatása szerint a rendőrség péntek 18 óráig országosan csaknem 350 rendezvény békés lebonyolítását biztosította. Az államtitkár bejegyzésében arról számolt be, hogy sok tízezren vettek részt a nemzeti ünnep központi programjain. Hozzátette: a legtöbben – több tízezren – a Nemzeti Múzeumnál tartott díszünnepségen voltak, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök mondott beszédet.
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Miskolc programokkal várja a zempléni kirándulókat is augusztus 20-án
Augusztus 20-án újra megnyitja kapuit a két éve zárva tartó Miskolctapolcai Barlangfürdő. A nyitóhétvégén négynapos programsorozattal, koncertekkel, gasztronómiai és közösségi programokkal várják a látogatókat....









