Kezdőlap Színes Richard Gere megint új életet kezdett

Richard Gere megint új életet kezdett

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Tíz esztendeje, hogy új időszámítás kezdődött Richard Gere életében: akkor ismerte meg Alejandra Silvát. 42 éves spanyol szerelme azóta két gyerekkel ajándékozta meg a Micsoda nő! sztárját: Alexander februárban lett hatéves, öccse, James pedig áprilisban lesz öt. A házaspár igyekszik megóvni a reflektorfénytől a fiúkat, így az arcukat még sosem mutatták meg. A büszke anyuka azonban nem bírja ki, hogy időről időre meg ne osszon róluk egy-két fotót, amikről ? ha a vonásaikat nem láthatjuk is ? legalább az kiderül, milyen nagyot nőttek.
A hollywoodi sztár 70 felett megint új életet kezdett, a házaspár tavaly Spanyolországba költözött. Madridban vettek házat, hogy nyugodtabb körülmények között éljenek, no meg, hogy a gyerekeik az édesanyjuk szülőhazájában tanuljanak majd, és jobban megismerjék a spanyol kultúrát. Alejandrának rendkívül fontosak a gyökerei, és kezdettől az volt a megállapodás köztük a színésszel, hogy pár évig Amerikában lesz a fő bázis, de azután átteszik a székhelyüket Európába.
Amíg a fiúk még ovisok, a család sokat utazgat, az elmúlt hónapokban Mexikótól Svájcig és a Maldív-szigetekig több helyen jártak. A madridi költözés pedig remekül sült el. ?Nekem ez egy kaland, hiszen soha nem éltem huzamosabb ideig az Államokon kívül, a spanyolok pedig fantasztikusak ? mondta a filmsztár. ? A feleségem nem is lehetne boldogabb, amiért otthon van, a saját közegében, engem pedig nagyon boldoggá tesz, ha ő boldog.?
forrás: story.hu