Kezdőlap Helyi Sport Sainz: Természetesen segítenék Leclerc-nek csapatutasítás esetén

Sainz: Természetesen segítenék Leclerc-nek csapatutasítás esetén

Cikkünk frissítése óta eltelt 10 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Carlos Sainz számára nem is kérdés, hogy követné-e az őt év végén útnak eresztő Ferrari csapatutasításait, ha erre kerülne sor. Előre tudja, hogy nincs jövője a csapatnál, de ezt a szezont még velük versenyzi végig. Carlos Sainz sajátos helyzetben vág neki a 2024-es bajnokságnak a Ferrarival azok után, hogy a vörösök 2025-re szerződtették a helyére Lewis Hamiltont. Felmerült, az, hogy cserben hagyták, illetve hogy a csapat hosszú távú érdeke már nem az ő érdeke, talán kihat majd a szemléletmódjára is. A helyzetet sajátossá teszi, hogy a Ferrarinak mostantól nem érdeke bajnoki címhez segíteni Sainzot, hogy aztán egy riválisukhoz vigye magával az 1-es rajtszámot. Megtehetné, hogy alárendelje őt Charles Leclerc-nek. Ezzel azonban az a probléma, hogy igazi ráhatása már nincs Sainzra, akinek nem kell félnie egy esetleges ellenszegülés hosszú távú következményeitől, az ülését ugyanis mindenképpen elveszti. Megkérdezték, megtenné-e, ha a Ferrari arra kérné, hogy álljon be Leclerc mögé és legyen a fegyverhordozója a bajnokságban. ?Természetesen! Mindig csapatjátékos voltam. Mindennel, amit a Forma?1-ben eddig tettem, nagyszerű csapatjátékosként jártam el. Mindig példás voltam ilyen tekintetben versenyzőként, bármelyik csapatnál? ? jelentette ki Sainz.

Forrás: m4sport.hu