Sárospatak adott otthont az Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület Regionális Gyermektánc Fesztivál soron következő eseményének. Ennek köszönhetően a Művelődés Háza színpadán sorra váltották egymást a különböző koreográfiák bemutatásával a nagy hagyományokkal rendelkező csoportok. Salgótarján, Eger, Miskolc, Edelény, Sátoraljaújhely, Sárospatak és Borsi, innen érkeztek a csoportok. Produkcióikat szakmai zsűri értékelte. A csoportok ez alkalommal is arany, ezüst, bronz valamint kiemelt arany minősítéseket vehettek át. Ezt követően pedig a városban élők is részesei lehettek a programnak, hiszen a Makovecz téren közösen bekapcsolódhattak a csoportokhoz, amelyek például moldvai vagy felcsíki táncokat táncoltak, kötetlenebb formában, immáron saját maguk szórakoztatására.
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Fokozott rendőri ellenőrzésekre kell számítani az utakon nyáron
Fokozott rendőri ellenőrzésekre kell számítani nyáron az utakon. Az Országos Rendőr-főkapitányság közölte: a nyári szezonban kiemelt közúti ellenőrzéseket tartanak országszerte a balesetek számának csökkentése...









