Nagy munkára készülnek a szakértők a Watt-tenger Németországhoz tartozó lakatlan szigete, a Scharhörn partjainál: egy első világháborús német tengeralattjárót fognak kiemelni a sekély vízből, ehhez pedig egy úszódarut visznek a helyszínre ? írja az MTI Dominik Schröder, a hajózásért és víziutakért felelős német főigazgatóság szóvivőjének közlése nyomán.
A nagyjából húsz méteres mélységben lévő roncsot a kutatók a Német Császári Haditengerészet U16 jelű tengeralattjárójaként azonosították, ami 1919-ben süllyedt el a földdarabtól északra.
Az úszódaru a következő napokban emeli majd ki az 57 méter hosszú roncsot , majd Cuxhaven kikötőjébe szállítja. Schröder hozzátette: jelenleg a roncs környékének megtisztításán dolgoznak, majd acélhuzalokat húznak át a hajótest alatt, ezek nélkül ugyanis képtelenek lennének megemelni azt.
A háborúban tizenegy hajót elsüllyesztő, kettőnek súlyos sérüléseket okozó, egyet pedig elfoglaló U16 maradványait a német Szövetségi Hajózási és Hidrográfiai Hivatal (BSH) szakemberei egy néhány héttel ezelőtti rutinellenőrzés során fedezték fel ? ilyen felméréseket rendszeresen végeznek, hogy még időben felfedezhessék a vízalatti akadályokat.
Schröder szerint a tengeralattjáró törzse épnek látszik, de a jelenlegi tervek szerint mégis darabokra fogják bontani ahelyett, hogy egy múzeumba kerülne. A szóvivő hozzátette: ez az első alkalom, hogy ilyen hajót emelnek ki a tenger fenekéről.
Az U16 1911-ben, Kielben készült. Az első világháborút követően, 1919-ben a németeknek át kellett volna azt adni a győztes hatalmaknak, a tengeralattjáró Nagy-Britanniába való utolsó útja során azonban elsüllyedt. A szakértők szerint a tengeralattjáró legénységének minden tagja idejében elhagyta a fedélzetet, ezt azonban nem tudják minden kétséget kizáróan állítani, hiszen százhat éve senki sem nézett be a hajótestbe.
forrás: 24.hu
NEKED AJÁNLJUK
Egy középkori brit templom évszázadokra eltűnt méretes freskója felújításkor került elő
Az utolsó ítéletet mutatja, mégpedig vérvörös festékkel.
Az apró angol falvacska, Chaldon XI. századi gyökerű Szent Péter és Pál-templomát a közösség 1870-1871-ben újjíttatta fel, remélve,...