Kezdőlap Színes Steffi Graf és Andre Agassi: 25 éve tart filmbe illő szerelmük

Steffi Graf és Andre Agassi: 25 éve tart filmbe illő szerelmük

Ritka az olyan harmonikus párkapcsolat, mint a teniszvilág két legendájáé. Még az ezredforduló előtt jöttek össze, két gyerekük mára kirepült, de ma is imádják egymást.
Amikor egy férj olyan büszkén posztol az 55 évesen is szuperfitt és fiatalos feleségéről, Steffi Grafról egy jókedvű gördeszkás fotót, ahogyan azt Andre Agassi tette, és egy szimpla vörös szívecskét biggyeszt alá ? nos, akkor érezni lehet: ennél a párnál nagyon rendben vannak a hétköznapok. Negyed évszázad telt el azóta, hogy a két világklasszis teniszező egymásra talált. Ma már mindkét gyerekük kirepült otthonról, hiszen fiuk, Jaden Gil 23 éves, és lányuk, Jaz Elle is elmúlt 21.
A srác is remekel a sportban, csak ő profi baseballjátékos lett, és két éve a szerelmet is megtalálta. Húga pedig táncol, mellette fitneszedző ? a mozgás tehát nekik is a mindennapjaik része. Bár felnőttek, a két gyerek ma is nagyon közel áll a szüleihez, a híres papának pedig a mai napig egyik legnagyobb kincse egy gyöngyből készült nyaklánc, amelyet négyéves korában a fia fűzött neki.
A szülők életében új fejezet kezdődött azzal, hogy kiürült a családi fészek: kettesben tervezik újra az életet. Egy dolog nem változott az elmúlt 25 évben: ma is imádják egymást. Ez a nem mindennapi szerelem igazán különleges helyzetben kezdődött, hiszen még az ezredforduló előtt, az 1999-es francia tenisztornán, a Roland-Garroson a férfi győztes Agassi volt, a női pedig Graf. A két bajnok ott talált egymásra, miután az amerikai teniszező épp frissen elvált világszép feleségétől, Brooke Shieldstől, Steffinek pedig véget ért hétéves kapcsolata a német autóversenyzővel, Michael Bartelsszel.
Agassi az önéletrajzában később bevallotta, hogy titokban ifjú korától rajongott német kolléganőjéért, aki akkor varázsolta el, amikor először látta interjút adni egy francia műsorban. Később így beszélt imádott feleségéről: ?Amikor megpróbálok szavakat találni arra, hogy leírjam ezt a csodálatos nőt, akit annyira szeretek, és aki megváltoztatta az életem, mindig rájövök, hogy nincs elég színes és nagyszerű szókincsem ahhoz, hogy lefessem a szívét és a lelkét ennek a csodálatos embernek.?
Steffi minden idők egyik legsikeresebb női teniszezője, 22-szer nyert Grand Slam-tornát, és bár ebben a tekintetben férje elmarad tőle, természetesen neki sincs oka szégyenkezésre, ő is ott van minden idők legjobb játékosai között. Mégsem volt soha rivalizálás köztük sem a sportban, sem az élet egyéb területein ? kezdettől egyetlen erős csapatként működtek. Játszani is szeretnek együtt, és ma is mindketten teniszeznek a saját örömükre. Emellett egy új ütögetős labdajátékot is felfedeztek maguknak, amit lelkesen művelnek: a pickleballt, ami a tenisz, a tollaslabda és a pingpong egyfajta ötvözete.
forrás: story.hu