Szakmai gyakorlaton vettek részt a Kossuth Lajos Technikum diákjai Spanyolországban. Az Erasmus+ program keretében összesen 18 tanuló utazhatott el Granadába, a turizmus-vendéglátás és a logisztika technikus ágazatról. Az intézmény igazgatója elmondta, a diákok szakmájuknak megfelelő helyszíneken szerezhettek gyakorlati tapasztalatot: míg a logisztika ágazaton tanulók különböző cégeknél és gyáraknál dolgoztak, addig a turizmus-vendéglátás szakos fiatalok szállodákban próbálhatták ki magukat. A program célja, hogy a tanulók nemzetközi környezetben fejlesszék szakmai tudásukat és nyelvi készségeiket.
Cikkünk frissítése óta eltelt 5 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Már elérhetőek a Kutatók éjszakája idei programjai
Már elérhetők a Kutatók éjszakája hivatalos honlapján a szeptember 25-én és 26-án országszerte megrendezendő eseménysorozat programjai. A szervezők szerint Magyarország több tucatnyi településén több...









