Kezdőlap Helyi Esemény Szeptember végén rendezik meg az Artúr Napokat Szerencsen

Szeptember végén rendezik meg az Artúr Napokat Szerencsen

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Szeptember 25. és 27. között rendezik meg Szerencsen az Artúr Napok Fesztivált. A háromnapos eseménynek idén is a Rákóczi-vár és környéke ad otthont, a rendezvény pedig hatodik alkalommal várja a látogatókat. A fesztivál egyik fontos változása, hogy idén már nemcsak a szerencsiek, hanem valamennyi látogató számára ingyenes lesz a belépés. A költségeket az Artúr Napok Nonprofit Kft. biztosítja, az önkormányzat pedig térítésmentesen adja a helyszíneket és a szükséges helyi infrastruktúrát. A program a tervek szerint pénteken felvonulással kezdődik. A nagyszínpadon pénteken a Tankcsapda, szombaton a Follow the Flow, vasárnap pedig a szerencsi kötődésű Hooligans lép fel. A fesztivállal egy időben, a rózsakertben rendezik meg az I Love Smoky Kiállítást és Nemzetközi BBQ Versenyt is, amely szintén díjmentesen látogatható. Az Artúr Napokat eredetileg augusztus végére tervezték, végül a szervezők és az önkormányzat döntése alapján került szeptember utolsó hétvégéjére.

Kép: Szerencsi Hírek Facebook