Kezdőlap Országos Sport-Országos Szijjártó Péter: konzulok segítik a magyar szurkolókat a Ferencváros belgiumi mérkőzésén

Szijjártó Péter: konzulok segítik a magyar szurkolókat a Ferencváros belgiumi mérkőzésén

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Konzulok segítik a magyar szurkolókat a Ferencváros belgiumi mérkőzésén – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán.

Szijjártó Péter a közösségi oldalára feltöltött videójában közölte: a magyar szurkolók joggal várják a szerda estét, hiszen a Ferencváros elkezdi szereplését az Európa-liga újjászervezett csoportkörében, ráadásul nem is akármelyik csapattal szemben, az Anderlecht lesz az ellenfél. A mérkőzést Belgiumban rendezik, a Lotto Park nevű stadionban. Az eddigi információk szerint összesen 451 vendégjegy talált gazdára – tette hozzá.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a konzulok ügyeletben lesznek és külön szolgálatot látnak el annak érdekében, hogy a mérkőzésre utazó szurkolók biztonságban és nyugodtan tudjanak szurkolni, és lehetőleg a futballra tudjanak koncentrálni.