Szupererős és fenntartható ragasztót hoztak létre használt sütőolajból, amely száz kilogrammnál többet is elbír, sőt akár egy autó elvontatására is képes ? írja a Live Science. A találmányt egy idén november végén megjelent tanulmányban mutatták be, a publikáció szerint az újonnan megalkotott ragasztó felveszi a versenyt a boltokban kaphatókkal.
A használt sütőolaj rendkívül környezetszennyező hulladéknak számít, amelyből minden évben csaknem 3,7 milliárd tonnát termel az emberiség. Ma már számos módon újrahasznosítják, többek között üzemanyagot és kenőanyagot gyártanak belőle, ám nagy részét még mindig kidobják. A kutatók most egy új eljárást dolgoztak ki, amellyel hasznos, műanyagokat készíthetnek belőle, például csomagolóanyagot, szatyrokat vagy éppen ragasztót.
Utóbbi tartósságát és erejét úgy tesztelték, hogy összeragasztottak vele két acéllemezt, amelyre aztán különböző tömegű tárgyakat aggattak. A lemezeket 123 kilogrammnyi súlylemez sem tudta szétválasztani, sőt egyben maradtak, miközben egy négyajtós szedánt vontattak velük enyhe emelkedőn.
A szakértők szerint a ragasztó így hasznos lehet csomagoláshoz, valamint gépkocsi-alkatrészek, orvosi és elektronikai eszközök ragasztásához is.
forrás: 24.hu/tech
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
A néphiedelem szerint már nem tart sokáig a tél
Ma van Gyertyaszentelő napja, a néphit szerint ilyenkor bújik elő barlangjából a medve. Ha meglátja árnyékát, visszahúzódik, mert a tél még tart, ha nem,...









