Támogatott mesterképzéseket indít 2026-ban a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara ? a lehetőség elsősorban a térség szakembereit érinti. A program keretében több hiányszakmában, így például fodrász, hegesztő, kozmetikus, szakács és villanyszerelő területen indulhat képzés Miskolcon. A jelentkezők jelentős támogatást kapnak: a teljes, több mint félmillió forintos képzési díjból 300 ezer forintot fedez a program. A képzés 180 órás, és szakmai, pedagógiai, valamint vállalkozási ismereteket is tartalmaz. A részvétel feltétele, hogy a jelentkező vagy munkáltatója részt vegyen, vagy vállalja a tanulóképzésbe való bekapcsolódást. A jelentkezési határidő április 30., a képzések várhatóan május?júniusban indulnak. A kamara hangsúlyozta: a támogatás korlátozott létszámban érhető el, ezért érdemes mielőbb jelentkezni.
NEKED AJÁNLJUK
Újra pályázható támogatás innovációk levédésére
Újra megnyílt a pályázati lehetőség hazai innovációk levédésére ? közölte a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala. A...









