Kezdőlap Helyi Esemény Tavaly több lakástűz volt vármegyénkben, mint 2023-ban

Tavaly több lakástűz volt vármegyénkben, mint 2023-ban

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében tavaly jóval több lakástűz keletkezett, mint egy évvel korábban, viszont kevesebb volt a sérültek és az elhunytak száma ? közölte weboldalán a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. 2023-ban 581, míg 2024-ben 672 alkalommal kérték a tűzoltók segítségét otthon jellegű létesítményt érintő tűzesetek miatt. A legnagyobb kiterjedésű tűz május 18-án, Miskolc külterületén, a Nagykirály-dűlőn volt, ahol elektromos meghibásodás miatt gyulladt ki egy kétszáz négyzetméteres családi ház. A tűzben az épület teljes tetőszerkezete megrongálódott, így az ingatlan lakhatatlanná vált. 2024-ben 7 ember vesztette életét és 35 szenvedett sérülést lakástűzben, 2023-ban 8 áldozatot és 43 sérültet követeltek a tűzesetek. A tűz pontos keletkezési helyének, okának és idejének tisztázása érdekében 17 lakástűz után indult tűzvizsgálat. A leggyakrabban nyílt láng, elektromos meghibásodás és a fűtés miatt gyulladtak ki az épületek. 13 helyszínen szándékos tűzokozás gyanúja is felmerült. A tűzzel érintett otthonok közül csak kettőben használtak füstérzékelőt, holott ezek a készülékek már a tűz kezdeti fázisában megbízhatóan jeleznek, amikor még van idő cselekedni, az éppen meggyulladt tüzet eloltani, vagy kimenekülni és a tűzoltókat hívni ? hívták fel a figyelmet. Az egyik ingatlanban, ahol használtak füstérzékelőt, a lakók tűzoltói beavatkozás nélkül el tudták fojtani a lángokat. A tűz csak egy négyzetméteren rongált meg néhány bútort, és sérülés sem történt – tájékoztattak.

Kép forrása: internet