A hajunk és a körmünk folyamatosan nő, de ennek üteme közel sem mondható egyenletesnek: a hormonjainktól kezdve a táplálkozásunkon át az életkorunkig sok minden befolyásolhatja a növekedés sebességét. Egyes kutatások szerint akár az időjárás is szerepet játszhat ebben ? írja az IFLScience.
Sokan hallhatták már azt az elméletet, hogy a hajunk és a körmünk nyáron gyorsabban nő. Előbbi esetében vannak kisebb tanulmányok, amelyek kimutatták, hogy a szakáll növekedése a meleg hónapokban a leggyorsabb, ahogy azt is, hogy a fejen lévő nyugalmi haj mennyisége a nyár végén a legmagasabb. A bizonyítékok azonban nem elsöprő erejűek.
A fokozott szőrnövekedésre vonatkozó bizonyítékok alapján a maximális sebesség ugyanis körülbelül 60 százalékkal gyorsabb, mint a minimális ? és bár ez elsőre soknak hangozhat, nem szabad elfelejteni, hogy a szőrnövekedés alapsebessége kevesebb, mint fél milliméter per nap. Más szóval, még ha a haj vagy az arcszőrzet gyorsabban is nő nyáron, az nem lesz annyira észrevehető.
A körmök esetében azonban egyértelműbb a helyzet.
A kutatók körében konszenzus van arról, hogy meleg időben gyorsabban kellene nőnie a körmöknek. Lawrence Norton, a Bostoni Egyetem Orvostudományi Karának akkori bőrgyógyászati klinikai professzora évtizedekkel ezelőtt kifejtette a New York Timesnak, hogy a középső és a gyűrűs ujjon általában valamivel gyorsabban nő a köröm, mint a kisujjon és a hüvelykujjon. Emellett az is érdekes, hogy a jobb kézen lévő körmök gyorsabban nőnek, mint a balon lévők ? kivéve, ha valaki balkezes, ez esetben pont hogy ellentétes az eredmény. A sérült, vagy műtéten átesett ujjakon pedig drámaian lelassulhat a köröm növekedése.
forrás: 24.hu
NEKED AJÁNLJUK
Veszélyes járványt okozó kullancsok terjedhetnek Magyarországon
Afrikai eredetű, aktívan vadászó kullancsfajok jelentek meg Magyarországon, amelyek terjeszthetik a halálos krími?kongói vérzéses láz vírusát. A klímaváltozás kedvez az ittmaradásuknak, és bár emberi...