Kezdőlap Színes Természetes akkumulátorok működhetnek az óceán alján

Természetes akkumulátorok működhetnek az óceán alján

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Egy friss tanulmány alapján úgy tűnik, hogy fotoszintézis nélkül is képződik oxigén az óceán alján, a jelenséget pedig azoknak a nemesfém képződményeknek köszönhetjük, amelyek kibányászásának lehetőségét vizsgálták a kutatók.
Először 2013-ban figyelték meg a jelenséget (amely annyira meglepő volt, hogy Andrew Sweetman kutató azt hitte, hogy a műszerei meghibásodtak), majd később kutatók a Csendes-óceán Clarion-Clipperton zónájában több alkalommal is megfigyelték, hogy 4000 méterrel a felszín alatt oxigén képződik a tenger fenekén ? írja a meglepő felfedezésről a CNN.
Azt eddig is lehetett tudni, hogy a különböző fotoszintetizáló organizmusok (például a planktonok, algák) állítanak elő oxigént, ami aztán eljuthat az óceán mélyebb részeire, azonban a korábban ilyen mélységben végzett kísérletek alapján úgy tűnt, a felszíntől ekkora távolságra az élővilág már csak fogyasztja az oxigént, előállítani nem képes, hiszen ahhoz fényre van szükség, és az ide már nem jut le.
Sweetman és csapata most ezt a paradigmát kérdőjelezi meg, ugyanis úgy tűnik, fotoszintézis nélkül előállított oxigénre bukkantak, ráadásul mintegy véletlenül. Különböző kémiai folyamatok révén az elpusztult tengeri élőlények maradványaiból az óceánok fenekén fémgumók képződnek. Ezek akár a krumplinál is nagyobb nemesfém göbök, kobaltot, nikkelt, rezet vagy éppen lítiumot tartalmaznak, amelyek az akkumulátorgyártás alapját képezik.
A kutatók több kísérletet is végeztek annak érdekében, hogy megállapítsák, mi okozza a jelenséget, végül arra jutottak, hogy maguk a fémgumók felelősek érte. Ugyanis az elektromos áram képes a sós vizet oxigénre és hidrogénre bontani ? ezt az eljárást nevezik tengervíz-elektrolízisnek. A tenger alján található kobalt, nikkel, réz és lítium tehát egyfajta geoakkumulátorként működik, és oxigént állít elő a mélyben ? legalábbis jelenleg úgy tűnik. A különböző kutatások azt mutatják, hogy bár egy-egy ilyen csomó önmagában nem képes elég feszültséget teremteni ahhoz, hogy oxigént állítson elő, ahol nagy mennyiségben fordulnak elő, ott képesek lehetnek erre.
forrás: hvg.hu/tudomany