Tiltakoznak a romániai romák a gyerekházasságot tiltó törvénytervezet ellen. A dél-romániai Zsilvásárhelyen a roma közösség több mint száz tagja vonult utcára a kezdeményezés visszavonását vagy módosítását kérve – jelentette a román sajtó. A zsilvásárhelyi tiltakozáson felszólalók hangsúlyozták: a roma gyerekek eljegyzése évszázados hagyományaik része, és úgy gondolják, hogy a kezdeményezés a roma közösség ellen irányul. Romániában a hagyományos roma közösségekben napjainkban is bevett gyakorlat, hogy a családok összeházasítják gyerekeiket már 12-14 éves korukban, és a leány a fiú családjához költözik, ott nevelkedik tovább. A román hírtelevíziók által közzétett videófelvételek szerint a zsilvásárhelyi tüntetésen a felszólalók azt hangsúlyozták, hogy a kiskorúak közötti jegyesség valójában csak idézőjeles előfoglalás, és a valódi házasságra csupán évek múlva kerül sor. Kérték továbbá, hogy a törvénytervezet megalkotását széleskörű társadalmi vita előzze meg.
NEKED AJÁNLJUK
Azahriah visszatért: a hétvégén tripla arénakoncertet és két albumot adott ki
Azahriah, vagyis Baukó Attila a hétvégén hivatalosan is visszatért. Tripla teltházas koncertet adott az MVM Dome-ban összesen több, mint 45 ezer ember előtt. Emellett...