Elijah Wood olyan ikonikus filmekben szerepelt, mint a Vissza a jövőbe, A Gyűrűk Ura, vagy épp A hobbit. Számára mégis az I Don’t Feel at Home in This World Anymore című az egyik legmeghatározóbb munkája, hiszen akkoriban jött össze a gyermekei édesanyjával, Mette-Marie Kongsveddel. A világsztár és a producer összeházasodtak.
Több mint hét éve alkot egy párt Elijah Wood és Mette-Marie Kongsved, miután elvált Evan Louis Katz producertől 2016-ban a szőkeség. A Gyűrűk Ura sztárja nemrégiben feleségeként hivatkozott a kedvesére egy podcastbeszélgetésben. Két gyermeket nevelnek együtt, és bár nem erősítették meg a hírt, hogy összeházasodtak, a sztárpár házassági engedélyére bukkant a TMZ, amit titkosítva adtak ki Los Angelesben.
A lap úgy értesült, hogy Svédországban állt oltár elé a páros, az esküvő szilveszterkor volt és 80 fő ünnepelt velük. A 44 éves színész és szerelme 2018-ban hozták először nyilvánosságra a kapcsolatukat, azóta viszont nagyon diszkréten kezelik a magánéletüket. Mindössze annyit lehet tudni, hogy egy lányuk és egy fiuk született.
forrás: blikk.hu
Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
A parlamenti frakciók megállapodtak az alakuló ülés legfontosabb pontjaiban
Az Országgyűlés május 9-ei alakuló ülését előkészítő keddi tárgyaláson a parlamenti frakcióknak sikerült megállapodniuk a legfontosabb pontokban, már csak technikai részleteket kell véglegesíteni, de...









