Kezdőlap Országos Esemény-Országos Tizenhat százalékkal nőtt az utazók száma az őszi szünetben

Tizenhat százalékkal nőtt az utazók száma az őszi szünetben

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Kiemelkedő utazási kedvet hozott hazánkban az október 26. és november 3. közötti időszak. A vendégek száma a félmilliót is meghaladta, 16%-kal túlszárnyalva a tavalyi iskolai szünetben mért értéket is. Látványosan nőtt a szálláshelyek forgalma is, közel 1,2 millió éjszakát regisztráltak, amely 11%-os bővülést jelent tavalyhoz képest. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai azt mutatják, hogy az eredményekhez a fővárosban és vidéken egyaránt hozzájárultak a hazai és a nemzetközi utazók, előbbiek 10, utóbbiak 20%-os növekedéssel – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség. Budapest továbbra is kedvelt úti cél, különösen a külföldi látogatók körében. Azonban az idei iskolai szünet nyertesei a vidéki települések voltak, a mintegy 280 ezer belföldi vendég esetében 10-ből kilenc utazó fővároson túli desztinációt választott.Körükben a fürdővárosok, Eger, Zalakaros, Gyula, Hévíz és Hajdúszoboszló volt a legnépszerűbb. A vidékre érkező külföldiek többsége pedig Hévízre, Bükkre, Sárvárra, Győrre és Szegedre látogatott.