Két olyan erszényesfajt sikerült azonosítani Új-Guinea szigetén, amelyeket a tudomány korábban már évezredek óta kihaltnak vélt ? számolt be róla a Live Science. A kutatók először 1999-ben találtak nyomokat a létezésükre, ám csak most, közel három évtizeddel később sikerült élő példányokat is megfigyelniük a sűrű esőerdők mélyén.
A gyűrűsfarkú erszényesmókus (Tous ayamaruensis) és a hosszúujjú erszényesmókus (Dactylonax kambuayai) eddig kizárólag a jégkorszakból származó fosszíliák alapján volt ismert. A leletek arra utaltak, hogy egykor Ausztráliában is éltek, napjainkra azonban már csak Új-Guinea indonéz fennhatóság alá tartozó területein maradhattak fenn.
A sziget egyes őslakos közösségei szent állatként tekintenek a gyűrűsfarkú erszényesmókusra. Ez a tisztelet részben megmagyarázhatja, miért maradt a faj ilyen sokáig rejtve a tudomány előtt: a helyiek védik az élőhelyeit, és igyekeznek titokban tartani azok pontos helyét az idegenek elől. Tim Flannery professzor és kutatócsoportja azonban végül a helyiek segítségével jutott el azokhoz a területekhez, ahol az állatok élnek.
A kutatók frissen publikált tanulmányából kiderül, hogy bár sikerült megtalálniuk a két fajt, életmódjukról és elterjedésükről még mindig kevés információ áll rendelkezésre. Valószínű azonban, hogy az Új-Guineában zajló fakitermelés komoly fenyegetést jelent számukra, mivel szaporodásuk és táplálkozásuk szorosan kapcsolódik az erdőkhöz és a fákhoz.
Az állatok védelme érdekében a kutatók nem hozták nyilvánosságra élőhelyeik pontos helyét. Így szeretnék elkerülni, hogy az orvvadászok vagy az illegális állatkereskedők célpontjává váljanak.
forrás: 24.hu
NEKED AJÁNLJUK
Karbantartás miatt több élményelem is időszakosan zárva tart a Zemplén Kalandparkban
Karbantartás miatt több élményelem is időszakosan zárva tart a Zemplén Kalandparkban a következő napokban.
Az üzemeltetők tájékoztatása szerint az éves fővizsgálatok és hatósági felülvizsgálatok miatt...









