Kezdőlap Helyi Több mint ötszáz liter rovar- és gombaölőszert találtak egy lengyel furgonban Pácinban

Több mint ötszáz liter rovar- és gombaölőszert találtak egy lengyel furgonban Pácinban

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Több mint ötszáz liter, kétes eredetű rovar- és gombaölőszert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei egy lengyel furgon rakterében Pácinban. A NAV azt közölte, hogy a sofőr a méreganyagokhoz tartozó számlákat vagy szállítóleveleket nem tudott bemutatni, és azt mondta, hogy a termékeket Magyarországon pakolta fel, és Ukrajnába vitte volna Lengyelországon keresztül. A pénzügyőrök értesítették a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei kormányhivatal növényvédelmi felügyeletét, akik a körülmények tisztázásáig zár alá vették rakományt, amelynek piaci értéke 84 millió forint – áll a közleményben.