Több mint ezer méteres magasságban, Észak-Iránban, Masuleh különleges látványt nyújt az Alborz hegység meredek lejtőin. Okkerbarna házai szinte kinőnek a hegyoldalból, és egyedülálló módon kapcsolódnak egymáshoz: az egyik ház teteje a fölötte lévő szomszéd udvara és utcája is egyben. Itt a tetők nem elválasztanak, hanem összekötnek.
A település eredetileg máshol feküdt, a mai falutól mintegy hat kilométerre. Az egykori, vasbányára épülő kereskedőközpont a selyemút közelsége miatt virágzott, ám egy földrengés és egy pusztító pestisjárvány miatt fokozatosan elnéptelenedett. A lakók végül új helyet kerestek, ahol kedvezőbbek voltak a természeti adottságok.
A jelenlegi fekvést tudatosan választották: elég magasan ahhoz, hogy elkerüljék az áradásokat, de nem annyira, hogy a zord hegyi telek ellehetetlenítsék az életet. A tájolás ideális napfényt és természetes védelmet biztosít.
A falu építészetét maguk a helyiek alakították ki, alkalmazkodva a közel 60 fokos lejtőhöz. A kőből, vályogból és fából készült házak természetes sziklaalapra épültek, hátukat maga a hegy támasztja. A település teljesen gyalogosbarát: autók nem közlekedhetnek, a lépcsők mellett rámpák segítik az áruszállítást.
Masuleh nemcsak építészetéről híres, hanem élő kulturális örökségéről is. Ősi mecsetei, közösségi terei, fesztiváljai és a hagyományos mesterségek ? például a szőnyegszövés vagy a fazekasság ? mind hozzájárulnak különleges hangulatához. A látogatásra leginkább tavasszal és ősszel érdemes sort keríteni, amikor az észak-iráni éghajlat a legkellemesebb.
forrás: divany.hu
NEKED AJÁNLJUK
Különös élőlényeket találtak ebben a 49 millió éve érintetlen barlangban: fontos...
A New Mexico államban található Carlsbad Caverns Nemzeti Park mélyén olyan mikrobákat fedeztek fel, amelyek alapjaiban változtathatják meg az életről alkotott elképzeléseinket ? és...









