Kezdőlap Országos Több százmilliós nagyságrenddel bővült a Széchenyi Mikrohitel MAX+

Több százmilliós nagyságrenddel bővült a Széchenyi Mikrohitel MAX+

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Jelentősen bővültek a Széchenyi Mikrohitel MAX+ lehetőségei. A konstrukció kedvezőbb és rugalmasabb feltételekkel érhető el a hazai mikro- és kisvállalkozások számára – közölte a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége közleményben. A tájékoztatás szerint a legfontosabb változások között szerepel, hogy a maximális hitelösszeg egy ügyletre 100 millióról 140 millió forintra emelkedik. Továbbá: az ügyfelenkénti limit 200 millió forintra, a cégcsoportonkénti keret pedig 300 millió forintra nő és a hitel már egy lezárt üzleti év után is igényelhető. Változás még, hogy a törlesztés rugalmasabb, akár 20 százalékos emelt összegű utolsó részlet is választható – sorolták. A Nemzetgazdasági Minisztérium, a KAVOSZ és a VOSZ együttműködésével megvalósuló módosítás célja, hogy a magyar mikro- és kisvállalkozások gyorsabban és egyszerűbben jussanak kedvezményes forráshoz, amely elősegíti beruházásaik megvalósítását, teljesítményük növelését és a munkahelyek megtartását – olvasható a közleményben.