Amikor 1922-ben feltárták az időszámításunk előtt 1333-tól 1324-ig uralkodó Tutanhamon fáraó sírját, a rengeteg felbecsülhetetlen értékű történelmi emlék és dísztárgy között egy tőrt is találtak.
Az ókori uralkodó aranymarkolatú dísztőrét 2016-ban olasz és egyiptomi tudósok egy kicsit tüzetesebb vizsgálatnak vetettek alá. A roncsolásmentes anyagvizsgálat (egészen pontosan így hívják: röntgenfluoreszcens spektrometria) során röntgensugarakkal bombázták a tőr pengéjét, melyben a különböző anyagok különböző hullámhosszúságú sugárzással válaszoltak. Ez alapján a kutatók megállapították, hogy a penge vasat, nikkelt és kobaltot is tartalmaz, mégpedig olyan ötvözetben, mely csak a naprendszer legősibb objektumaiban lelhető fel: a meteoritokban.
A kutatók azonban nem elégedtek meg ennyivel, hanem átvizsgálták a Vörös-tenger 2000 kilométeres körzetében előforduló összes ismert meteoritot, és végül a Kharga-meteoritot hozták ki győztesnek, mivel ennek a lezuhant égitestnek megegyező az összetétele a penge anyagával.
Tutanhamon dísztőre tehát nem a Földről, hanem a világűr végtelen sötétjéből származik. Egy olyan égitestből, mely ki tudja hány millió kilométernyi fénytelen fagyos semmin száguldott keresztül, hogy végül egy földi uralkodó egyik legbecsesebb dísztárgyaként fejezze be utazását.
forrás: player.hu
Cikkünk frissítése óta eltelt 7 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Megnyugtató eredményt hozott a tokaji borvidéken lévő borkimérő egységek vizsgálata
Megnyugtató eredmény született a Tokaji borvidék borkimérő egységeinek májusi ellenőrzése során ? közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. Bár néhány szabálytalanságra ? például hiányos dokumentációra...