Idén a magyar irodalmi művek és adaptációik álltak a középpontban az 53. Tokaji Írótáborban. A négynapos eseményen a színház, a tánc és az irodalom képviselői valós párbeszédben találkozhattak egymással. A nyitó rendezvénynek hagyományosan a Rákóczi Pince adott otthont, ahol L. Simon László, az írótábor elnöke köszöntötte a résztvevőket. A programok között a 80 éves Magyar Írószövetség kerekasztal-beszélgetése, valamint a Mozgásművészet és irodalom című est is szerepelt, ahol Bozsik Yvette és más neves koreográfusok osztották meg gondolataikat.
Az idei tábor kiemelten emlékezett Jókai Mórra: a Rákóczi Pincében a ?Jókai és a nők? című beszélgetést tartották, majd a Millenniumi Irodalmi Emlékparkban Jókai-domborművet avattak.
Nem maradt el a hagyományos barátságos foci sem: a Tokaji Öregfiúk és az Írótábor csapata csapott össze, a meccs 6:2-re az öregfiúk javára zárult.
Az írótábor zárásaként díjakat adtak át: többek között Pataki Viktor irodalomtörténész, Bán János és Gáspár Ferenc írók, valamint Alexa Károly irodalomtörténész részesült elismerésben. A Magyar Írószövetség Debüt-díját idén Andor Éva, Lévai Aliz és Ungár Péter kapták.