Visszalépett a Vendée Globe földkerülő vitorlásverseny folytatásától Weöres Szabolcs, akinek hajóján tönkrement egy kulcsfontosságú kábel. „Ez volt életem egyik legnehezebb döntése” – fogalmazott Weöres a menedzsmentje által az MTI-hez hétfőn este eljuttatott közleményben. „Évekig keményen dolgoztam azért, hogy elindulhassak a Vendée Globe-on, az volt az álmom, hogy megkerüljem a Földet. Most visszalépni hihetetlenül fájdalmas.” A tájékoztató szerint a kábel sérülése nyomán fennállt annak a veszélye, hogy a hajó elveszítheti az árbocot viharos időjárási körülmények között.A technikai csapat véleménye szerint a probléma egy korábbi balesetre vezethető vissza, amikor a hajó az oldalára dőlt, és az árboc csúcsa vízbe ért. Ez az eset a kábelben belső sérülést okozhatott, amely azóta a hajó folyamatos vibrációja miatt fokozatosan súlyosbodott.A viadalt a 38., utolsó helyről feladó Weöres Szabolcs a dél-afrikai Fokváros felé vette az irányt, ide érkezik meg. A magyar hajós hátránya 7200 tengeri mérföld – mintegy 13 300 kilométer – volt az élen haladó, és már Új-Zélandot is elhagyó francia Charlie Dalin mögött.
NEKED AJÁNLJUK
Egymillió 252 ezer ember vett részt a nemzeti konzultációban
A nemzeti konzultációban 1 millió 252 ezer ember vett részt, ami azt mutatja, hogy a magyar közéletben, "van szufla, van érdeklődés", ez pedig a...