Véradásra hívja a lakosságot az Országos Vérellátó Szolgálat és a Magyar Vöröskereszt. A szervezetek közlése szerint az elmúlt napok szélsőséges időjárása miatt a szükségesnél kevesebben tudtak vért adni, ezért most különösen fontos az önkéntes véradók segítsége.
A biztonságos hazai vérellátás fenntartásához naponta csaknem 1600?1800 véradóra van szükség. A levett vérkészítmények nélkülözhetetlenek a műtétekhez, a baleseti sérültek és a súlyos betegek ellátásához.
A szakemberek arra kérik a rendszeres véradókat, hogy a következő napokban szánjanak egy órát a véradásra, hiszen egyetlen véradással akár három ember életét is meg lehet menteni.
Vért minden egészséges, 18 és 65 év közötti, legalább 50 kilogrammos felnőtt adhat. Az aktuális véradások helyszíneiről és időpontjairól az Országos Vérellátó Szolgálat és a Magyar Vöröskereszt honlapján lehet tájékozódni.
Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Két autót is elvitt, kétszer úszta át a Szamost menekülés közben
Két autóval több száz kilométert tett meg, háromszor tankolt fizetés nélkül, majd kétszer is átúszta a Szamost egy rendőrök elől menekülő férfi. A Nyíregyházi...








