Kezdőlap Országos Sport-Országos Vívó Eb – Ezüstérmes a kardozó Pusztai Liza

Vívó Eb – Ezüstérmes a kardozó Pusztai Liza

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Ezüstérmet nyert Pusztai Liza a női kardozók csütörtöki egyéni versenyében a bázeli vívó Európa-bajnokságon. A csapatban világbajnok, egyéniben 2017-ben Eb-bronzérmes magyar kardozó a sikeres csoportszakasz után a legjobb 32-ben kezdett a főtáblán. Ott azeri, georgiai, olasz és spanyol ellenfélen keresztül jutott el a döntőig, melyben egy újabb spanyollal vívott. Az elején határozott volt, 4-1-re ellépett, de aztán elbizonytalanodott, és Celia Perez Cuenca sorozatban hét találatot adott. A 4-8-nál következő szünet után volt hat tus is a különbség, a magyar vívó azonban nem adta fel, esélye nyílt az egyenlítésre, végül 15-13-ra kapott ki. 13-14-es állásnál ritkán látható jelenet játszódott le, az akció után a spanyol hevesen ünnepelte győzelmét, Pusztai úgy vélte, hogy ő volt a támadó fél, a videózás pedig nem járt eredménnyel a tekintetben, hogy volt-e pengeérintkezés. Végül az asszóvezető közölte, hogy nincs döntés, azaz maradt a 13-14 a táblán. A következő támadásnál viszont a spanyol már egyértelmű tust adott. Pusztai a magyar küldöttség harmadik érmét szerezte a svájci Európa-bajnokságon. A csapatban világbajnok társai is főtáblások voltak: Szűcs Luca az első, Márton Anna és Battai Sugár a második fordulóban esett ki.

Forrás: mti.hu
Kép forrása: m4sport.hu